Pages Navigation Menu

Őszi fáradtság

Őszi fáradtság

Még csak két hónapja kezdődött el a tanítás, ráadásul olyan különös gyerekeim vannak, akik kifejezetten szeretnek iskolába járni, ennek ellenére nagyon várjuk már, hogy megint vakáció legyen. Igaz, hogy az őszi szünet csak néhány nap, mégis jóval többet lehet ekkor pihenni, mint egy hétvégén.
A szeptemberi ragyogó időben a tanító néni hetente kétszer úszni vitte a lányom másodikos osztályát. Örültem a lehetőségnek és a napsütésnek, de közben kicsit aggódtam is, hogy a gyerekeket nagyon lefárasztja majd a heti két alkalom, ráadásul egymást követő napokon, miközben egyéb különóráik is vannak már.

Ahogy rövidültek a nappalok, valóban érezhetővé is vált, hogy rezeg a léc, túl nagy lett a terhelés. A délutáni elfoglaltságokat ugyan szívvel-lélekkel végzik, mégis kifárasztja őket. Az is külön gondot jelent, hogy ezeken enni-inni sem ildomos, ezért estére jó éhesek szoktak lenni. Mindennap csomagolok nekik almát, szendvicset és elegendő innivalót, de csak ritkán jutnak hozzá, hogy valóban el is tudják fogyasztani ezeket.

Ebben a tanévben már többször előfordult, hogy mire hazaértek, nemcsak a fáradtságtól szédelegtek, hanem az éhségtől is.
A megoldást az én gyermekeimnek a speciális gyógyászati célra szánt tápszer jelentette. Bontatlanul könnyű elvinniük az óvodába vagy az iskolába.. Nagyon egyszerű kezelni ezt az italt, a kiszerelése is éppen ideális. Ha valakinek csak egy-két perce van, az is elegendő, hogy elővegye, elfogyassza – és máris telítődik energiával. Ráadásul az ízét is szereti szinte minden gyerek. Én naponta két üveggel itattam meg a kislányaimmal, ezután az iskola és az úszás mellett a heti dupla néptáncra és a zenetanulásra is maradt energiájuk.

Ez a weboldal a felhasználói élmény optimalizálása érdekében sütiket használ.
Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. cookie-kat vagy sütiket használ. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close